öregbusz

Elodázhatatlan a jármű-modernizációs program végrehajtása

A 2014 őszén meghirdetett jármű-modernizációs program megvalósítása elodázhatatlan kormányzati feladat a Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége (KMSZ) szerint, ezért a szervezet nyílt levélben fordult Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszterhez, hogy a szaktárca ezt a programot állítsa a közlekedéspolitika előterébe – közölte a KMSZ csütörtökön az MTI-vel.

A húsz évnél idősebb autóbuszok számának emelkedése magában hordozza a szolgáltatási színvonal zuhanását és a balesetveszélyes közlekedést is – írták. A szakszervezet szerint a járműpark állaga és a gépkocsivezetői elvándorlása között is összefüggés van, hiszen a sofőrök sem szívesen vállalkoznak egy-egy balesetveszélyesebb autóbusz vezetésére.
A KMSZ üdvözli a magyar buszgyártás újraélesztését. A szövetség már korábban is azon a véleményen volt, hogy a Volán-portfólió is hozzájárulhatna a magyar buszgyártók helyzetbe hozatalához.
Azonban arra is felhívták a figyelmet, hogy hiába a magánszolgáltatókhoz képest nagyobb szaktudás, nagyobb tapasztalat, a jelenlegi járműparkkal egy külföldi szolgáltatókkal is számoló pályázaton még startvonalhoz sem állhatnak a Közlekedési Központok.
Ráadásul a szövetség úgy véli, hogy a Közlekedési Központok versenyképességét a járműpark állapota mellett az is csökkenti, hogy a társaságok egyre inkább kivonulnak vagy kiszorulnak a szerződéses közlekedési szolgáltatások (munkásszállítás, különjáratok) piacáról.