esotanc összes bejegyzése

Leemelték az An-2-es repülőgépet a Közlekedési Múzeum tetejéről

Elszállították a Közlekedési Múzeum tetejéről kedden a 2004 óta ott álló Antonov An-2-es repülőgépet a Liget Budapest projekt keretében zajló rekonstrukciós munkálatok során.

A beruházó Városliget Zrt. által az MTI-hez kedden eljuttatott közlemény emlékeztet arra, az épület elől nemrég szállították el a legendás első 424-es gőzmozdonyt, kedden reggel pedig műtárgyvédelemi és muzeológus szakemberek jelenlétében leemelték, majd elszállították az átépítés előtt álló múzeum tetejéről az An-2-est is. Leemelték az An-2-es repülőgépet a Közlekedési Múzeum tetejéről bővebben…

car parts

Denso autóalkatrészt az Evo Autótól

Az autónk meghibásodása esetén a pénztárcánk jelentős anyagi teherrel néz szembe, éppen ezért nem mindegy, egyrészt, hogy kivel, melyik autószervizzel, autószerelővel javíttatjuk meg, másrészt, hogy honnan és mennyiért szerzünk be ehhez autóalkatrészeket. Kétféle módon járhatunk el ilyenkor: vagy megbízunk az autószerelőben, és teljesen ráhagyatkozunk az autóalkatrészek beszerzése és az autó megjavítása terén, vagy mi magunk próbáljuk beszerezni a csere alkatrészt. Ha az utóbbi mellett döntünk, akkor szerencsére igen sok autóalkatrész webáruház kínálatából vásárolhatunk, és mivel a piacon nagy a verseny, ezért meglehetősen olcsón hozzájuthatunk például eredeti Denso alkatrészekhez is. Természetesen nem árt előtte egyeztetni az autószerelővel, hogy ő melyik alkatrésztípusokat javasolja, mik a korábbi tapasztalatai ezzel kapcsolatban. Mivel az internet keresője segít nekünk kiválasztani ezeket a webáruházakat, így nagy utánajárást, sok időt nem igényel, hogy megrendeljük az alkatrészeket autónkhoz.
A legtöbb webáruház másnapi-harmadnapi szállítással vállalja az autóalkatrészek kiszállítását, így nem is kell sokat várnunk, hogy autónk újra eredeti formájában, megjavítva tündököljön, és újra róhassuk vele a kilométereket az utakon.

életmódváltás

Életmódváltók kézikönyve súlycsökkentés mellé is!

Életmódváltás előtt áll, és szeretne minden fontos információval tisztában lenni? Az Életmódváltók könyve remek segítőtárs lehet azon az úton, melynek célja az életminőség javítása és a fittebb, energikusabb mindennapok megvalósítása.

Sokan vannak, akik súlyfelesleggel küzdenek, és nem tudják, miként érdemes úgy belevágni a változtatásba, hogy annak ne lássa kárát egészségük sem. Gézsi András és Gézsi Andrásné Márta szerzők őket is igyekeznek elkalauzolni abban a világban, melyről oly sokat hallani napjainkban. Két fontos területre mindenképpen figyelmet kell majd fordítania, így az étkezési szokások megváltoztatására és a rendszeres testmozgás mindennapokba illesztésére. Ezek előnyeit nem csak testsúlyán érezheti majd meg, hanem egész közérzetén és egészségi állapotán is. A helytelen táplálkozás gyakran felelőssé tehető a különféle megbetegedésekért és a krónikussá váló panaszokért.

 

A tapasztalatok azt mutatják, hogy a szervezet mikro-és makrotápanyagokkal történő megfelelő ellátása és ezzel együtt a súlycsökkenés a laborértékeken is megmutatkozik, sőt, sok betegségnek is búcsút lehet mondani az egészséges életmódra váltással. Az Életmódváltók kézikönyve most minden korábbinál kedvezőbb áron érhető el. A könyv személyében olyan hasznos társat kap, mely minden témával kapcsolatban felmerülő kérdésére választ adhat. Étrendmintákat és életviteli tanácsokat is találhat a nagy népszerűségnek örvendő gyűjteményben.

roll-up, molino

Molinók, roll-upok: nélkülözhetetlen marketingelemek!

Céges rendezvényeken, konferenciákon elkerülhetetlen a molinók, roll-upok használata, melyek igen jól alkalmazhatók a cégek marketingstratégiájának egyik elemeként. A rendezvény ideje alatt megjelenő céges molinók jobban rögzítik a cég nevét, logóját, így a potenciális ügyfelek által jobban megjegyezhető a cég, így a későbbiekben könnyebben ügyfeleinkké válhatnak. Molinók, roll-upok: nélkülözhetetlen marketingelemek! bővebben…

dugulás

Próbáljuk meg egyedül megszüntetni a dugulást!

A fürdőszobai vagy konyhai dugulás a legtöbb ember rémálma, hiszen a duguláselhárítás nem egy egyszerű feladat, még azoknak sem, akik mindent megjavítanak a ház körül, hiszen nagyon makacs dugulással is könnyen szembetalálhatjuk magunkat. Éppen ezért jobb a dugulást megelőzni, mint később elhárítani. Ám ha már megvan a baj, akkor mindenképpen a legjobb, ha először házilag összeállított szerekkel próbáljuk meg az eltömődéseket átjárhatóvá tenni, mint hogy rögtön szakembert hívjunk duguláselhárításra. Próbáljuk meg egyedül megszüntetni a dugulást! bővebben…

Volkswagen

Dízelbotrány – Németországban megússza a Volkswagen

Az Egyesült Államokkal ellentétben Németországban nem kell büntetést fizetnie a Volkswagen (VW) német járműgyártó csoportnak, amiért a károsanyag-kibocsátási adatokat meghamisító szoftverrel szerelt fel több mint 10 millió dízelmotort.

A szövetségi közlekedési minisztérium szóvivője, Ingo Strater szerdán Berlinben megerősítette a Stern című hírmagazin értesülését, amely szerint a tárca eltekint a pénzbüntetés kivetésétől.
A VW köteles saját költségén megjavítani az érintett motorokat, ezzel helyrehozza hibáját – érvelt Ingo Strater a kormányszóvivői tájékoztatón. Hozzátette, hogy a tárca az arányosság elvét követi és a “vásárlók számára célravezető” megoldásnak tartja, hogy a jogsértő állapot megszüntetésére kötelezik a céget.
Arra a kérdésre, hogy a minisztérium pénzbüntetést is kivethetne-e a VW-re, a szóvivő azt mondta: “két különböző dolog, hogy mi az, ami lehetséges, és mi az, amit teszünk ebben az ügyben”.
A Stern szerint Németországban egy uniós előírás alapján 2009 óta büntetni kellene a kipufogógáz tisztítására szolgáló berendezést kikapcsoló szoftverekkel operáló autógyártókat, de a kormány nem ültette át a nemzeti jogba ezt a szabályt.
A VW-t az Egyesült Államokban 15 milliárd dollárra büntették a dízelbotrány miatt.
A botrány azzal kezdődött, hogy az Egyesült Államok Környezetvédelmi Ügynöksége (EPA) 2015 szeptemberében megvádolta a VW-t, hogy olyan szoftvert telepített 482 ezer dízelüzemű járműbe, amely érzékeli a mérés körülményeit. Az autó így a teszteken a valóságos nitrogén-oxid-kibocsátás töredékét produkálja, vagyis csal a vizsgán. A VW – a legnagyobb európai autógyártó vállalat – elismerte a csalást. Az ügy világszerte a VW mintegy 11 millió gépjárművét érinti, ezek közül 8,5 milliót az EU-ban adtak el.

Michelisz Norbert

Michelisz negyedik a vb pontversenyben!

Michelisz Norbert a második helyen végzett a főfutamban a túraautó-világbajnokság (WTCC) marokkói versenyén.

A gyári Hondával szereplő magyar pilóta a második kockából rajtolhatott a vasárnapi második versenyen, s bár egy picit beragadt, hamar visszavette pozícióját, melyet meg is őrzött az esős futam végéig. Az élcsoportban nem volt előzés, a három gyári Honda végzett az első három helyen Robert Huff, Michelisz, Tiago Monteiro sorrendben.
A kora délutáni nyitófutamon az időmérő első tíz helyezettjének fordított sorrendje miatt a kilencedik helyről rajtolhatott Michelisz, de kiesések és büntetések miatt viszonylag hamar az ötödik helyre jött fel, ezután a bő élcsoportban már nem változott a sorrend.
A magyar pilóta 85 ponttal a negyedik helyen áll a negyedik versenyhétvége után.

 

chelsea fc

Chelsea FC

Chelsea FC

A Chelsea FC az egyik legismertebb és legkedveltebb angol focicsapat, mely Fulhamban található. 1905-ös alapítást óta rendkívül sikeres mind Angliában, mind a nemzetközi porondon.

Jelenleg Guus Hiddink a vezetőedző, Steve Holland és Eddie Newton a vezetőedző-asszisztensek, Michael Emenalo a sportigazgató, Christophe Lollichon a kapusedző, Chris Jones az erőnléti edző, Dermut Drummy a tartalékcsapat edzője, Adrian Viveash az ificsapat edzője, Paco Biosa és Eva Carneiro a csapatorvosok, Mick McGiven a játékosmegfigyelő, Neil Bath az akadémiamenedzser és James Melbourne elemzi a mérkőzéseket.

A játékoskeret is igazi nemzetközi válogatott, számos angol és külföldi híresség focizik a Chelsea FC csapatában. A játékosok között megtalálható Asmir Begović, Branislav Ivanović, Cesc Fàbregas, Kurt Zouma, Baba Rahman, Ramires, Oscar, Radamel Falcao, Eden Hazard, John Obi Mikel, Thibaut Courtois, Bertrand Traoré, Kenedy, Pedro, Loïc Rémy, Diego Costa, Victor Moses, Nemanja Matić, Willian, Gary Cahill, John Terry, Jamal Blackman, César Azpilicueta és Ruben Loftus-Cheek.

Híres játékosok régen

A Chelsea FC-ben mindig is számos híresség játszott, nem volt ez másképp régen sem. A leghíresebb játékosok között megtalálható volt Fernando Torres, Juan Mata, Frank Lampard, Graeme Le Saux, John Terry, Terry Venables, Jimmy Windridge, Dennis Wise, Dick Spence, Kerry Dixon, Jimmy Greaves, Peter Osgood, Ron Harris, George Hilsdon, Bobby Tambling, William Foulke, Roy Bentley, Peter Bonetti, John Tait Robertson, Pat Nevin, Charlie Cooke, Hughie Gallacher, John Harris, Gianluca Vialli, Gianfranco Zola, Carlo Cudicini, Roberto di Matteo, Marcel Desailly, Florent Malouda, Frank Leboeuf, Claude Makélélé, Nicolas Anelka, Ruud Gullit, Arjen Robben, Didier Drogba, Ashley Cole, Tore André Flo, Eiður Guðjohnsen, Mark Hughes, Branislav Ivanović, Dan Petrescu, Gustavo Poyet, Damien Duff, Michael Essien, Celestine Babayaro és Petr Čech.

Díjak és sikerek

A Chelsea számos díjat ért el az évek során. Angol bajnok lett 1954/55-ben, 2004/05-ben, 2005/06-ban, 2009/10-ben és 2014/15-ben is. Második helyet szerezte meg a bajnokságban 2003/04-ben, 2006/07-ben, 2007/08-ban és 2010/11-ben.

A másodosztályú bajnokságot 1983/84-ben és 1988/89-ben nyerte meg, ugyanebben a bajnokságban öt alkalommal végzett a második helyen, 1906/07-ben, 1911/12-ben, 1929/30-ban, 1962/63-ban és 1976/77-ben.

A Chelsea 7 alkalommal nyerte meg az FA-kupát, 1970-ben a Leeds Unitedet verte meg, 1997-ben a Middlesbrough-t, 2000-ben az Aston Villa-t, 2007-ben a Maanchester Unitedet, 2009-ben az Evertont, 2010-ben a Portsmouth FC-t és 2012-ben a Liverpool FC-t. Ugyanebben a kupaversenyben négy alkalommal ezüstérmet is elért, 1915-ben a Sheffield United, 1967-ben a Tottenham Hotspur, 1994-ben a Manchester United és 2002-ben az Arsenal ellen.

A csapat 5 alkalommal vihette haza az Angol Ligakupát, 1965-ben a Leicester City-t, 1998-ban Middlesbrough-t, 2005-ben a Liverpoolt, 2007-ben az Arsenalt és 2015-ben a Tottenham Hotspurt legyőzve. Két alkalommal lecsúsztak az első helyről, s az ezüstéremmel kellet vigasztalódniuk, 1972-ben a Stoke City, 2008-ban pedig a Tottenham Hotspur ellen maradtak alul.

A Chelsea FC kétszer nyerte meg a Full Members Cupot, 1986-ban a Manchester City-t győzte le, 1990-ben pedig a Middlesborough-t. Egy alkalommal nyerték meg a Bajnokok Ligáját, 2012-ben a Bayern München ellen 1-1-es eredményt értek el, amit a tizenegyesekkel 4-3-ra nyertek meg. A csapat 2008-ban második lett a BL-ben, ekkor a Manchester United 1-1-es döntetlent játszott a Chelsea FC ellen, de a tizenegyes rúgások során a Manchester 6-5-re nyert.

A Chelsea 2013-ban a Bencifa FC-t legyőzve lett első az Európa Ligában. A KEK-kupát megszüntetése előtt 2 alkalommal vitte el, 1971-ben a Real Madridot, 1998-ban a Vfb Stuttgartot legyőzve.

A csapat 1 alkalommal tudta elhódítani az Európai Szuperkupát, 1998-ban szintén a Real Madridot győzte le. 2 alkalommal viszont kikapott és csak második lett, 2012-ben az Atlético Madrid, 2013-ban a Bayern München bizonyult jobbnak.

A Chelsea FC rajongók számára biztos üzlet chelsea rajongónak lenni, mivel mindig elérhetőek a legújabb fan kellékek, rendkívül barátságos áron. Az ugyanis a Chelsea FC-nek is fontos, hogy a neki szurkolók ne szenvedjenek hiányt semmiben sem!

Öt motorost lőtt agyon egy férfi Moszkva közelében

Öt motorossal végzett az orosz főváros vonzáskörzetéhez tartozó Cselnohovo faluban vasárnap egy férfi.

A 27 éves Ilja Aszejev reggel 6 óra körül szóváltásba keveredett motoros klubtársaival, akikkel egész éjjel együtt italozott a helyi elhagyatott sörgyár közelében. A gyanúsított egy Szajga típusú karabélyból tüzet nyitott rájuk, mind az öten a helyszínen életüket vesztették. Öt motorost lőtt agyon egy férfi Moszkva közelében bővebben…

Motoros túra indult a magyar-kínai kétoldalú kapcsolatok erősítéséért

Motoros túra indult a magyar-kínai kétoldalú kapcsolatok erősítéséért; a Hősök teréről szombaton elindult két motoros – Gbúr Ádám és Li Yude – az egykori Selyemút vonalát járják végig, az utazás Guinnes-rekordkísérlet is egyben.

A túra célja a történelmi kereskedelmi útvonal újjáélesztése, a gazdasági és turisztikai lehetőségek feltérképezése.
Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint a szombati hivatalos rajton Kuo Hsziao-kuang, a Kínai Nagykövetség kulturális tanácsosa, valamint Ujvári Márton, a Külgazdasági és Külügyminisztérium Kína főosztályának osztályvezetője méltatta a két ország kapcsolatait, továbbá mindketten kifejezték reményüket, hogy a közös utazás tovább élénkíti azokat. Motoros túra indult a magyar-kínai kétoldalú kapcsolatok erősítéséért bővebben…